Az Indexnek többen is azt mondták, hogy a robbanás hatalmasat szólt a környéken, néhány helyen az ablakok is remegtek.
A berentei önkormányzat tájékoztatása szerint az üzemben a nagyleállási munkák megkezdésekor, pár perccel este fél tíz után műszaki meghibásodás történt az egyik hőcserélőnél, ami miatt víz került a technológiai rendszerbe. A gyors reakció miatt pedig erőteljes fizikai nyomásemelkedés történt a tartályban.
Az önkormányzat szerint személyi sérülés nem történt, tűz sem keletkezett, veszélyes anyag pedig nem jutott ki a környezetbe. A helyzetet a létesítmény tűzoltósága a hivatásos tűzoltósággal közösen kezelte.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye katasztrófavédelme megerősítette az Indexnek a hírt, ahogy azt is, hogy senki nem sérült meg. A katasztrófavédelem tűzoltóinak nem volt dolga a helyszínen.
Az esettel kapcsolatban az Index kereste a BorsodChemet is, de a vállalat még nem válaszolt a kérdésekre.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt