Intenzívebben nő a legfelső réteg vagyona, mint bármelyik kisebb vagyonnal rendelkező szegmensé - derült ki a Blochamps Capital 2021-es privátbanki konferenciáján. A növekedés Magyarországon nemzetközi összevetésben is kiemelkedő.
Bár a járvány sújtotta 2020-as évben 100 milliárd forinttal csökkent Magyarország 100 leggazdagabb vállalkozójának összvagyona, ebben az évben akár több, mint 15 százalékos növekedésnek örülhetnek majd. Az elmúlt 3 évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében, a piramis csúcsán lévő 100 millió forint feletti állományú privátbanki számlák például csaknem kétszer annyi pénzzel rendelkeznek, mint 2017-ben.
Kelet-Európában a lengyel és az orosz piac számít a legnagyobbnak, de a növekedési ütem mindenhol intenzív, Magyarországon is, és ez a lendület fenn is fog maradni. Az idén Magyarországon két számjegyű növekedést várnak a privátbanki piacon, és jövőre is komoly gyarapodásra számíthatnak a vagyonos emberek.
Vannak kihívások
A privátbanki szolgáltatók előtt sok a kihívás annak ellenére, hogy a kezelendő vagyon folyamatosan nő. Az egyik, hogy egyre több új szolgáltató jelenik meg a piacon, ezek lehetnek digitális fintech cégek is. A másik az, hogy az ügyfélkör számára készülő termékeknél egyre alacsonyabb vagyonú szegmenseket kell bevonni. Az UBS Svájcban elkezdte az úgynevezett affluens (prémium) ügyfélkör számára is a privátbanki termékek értékesítését, és más versenytársak is erre az útra léptek - mondta Karagich István, a Blochamps ügyvezetője az előadásában. A szolgáltatókra számos fejlesztés vár, át kell alakítaniuk a díjstruktúráikat, és azzal is szembe kell nézniük, hogy újabb generációk jelennek meg az ügyfélkörben más igényekkel.
A szolgáltatóknak nem csak a korosztály, de a nemek alapján is másképp kell hozzáállniuk az ügyfelekhez, a felmérések szerint ugyanis a nők mást tartanak fontosnak egy privátbanknál, mint a férfiak. Szintén egyre fontosabbá válnak az úgynevezett esg (environmental, social, government - környezetvédelmi, társadalmi, irányírási) szempontok a befektetéseknél, a fenntartható befektetések fontosságát egyre kevesebben kérdőjelezik meg.
Az elmúlt években az egy privátbankárra eső kezelt vagyon megduplázódott, és a portfóliók összetétele is változik. Az állampapír-befektetések jelentősége egyre kisebb, jellemzően a befektetési alapokba áramlik az a pénz, ami nem az állampapírpiacra került az utóbbi egy-két évben.
A következő években egyébként a digitális felületek válnak a legnagyobb csatatérré akkor is, ha a privátbanki ügyfelek, különösen a fiatalok meggyőzéséről van szó. Ennek köszönhetően a piaci szereplők 80 százaléka több forrást biztosít majd IT-fejlesztésekre, mint az elmúlt 20 évben bármikor. Mindez egybevág a nemzetközi trendekkel, amelyek azt mutatják, hogy a digitalizációs kényszer az árazástól az egyedi kockázati profilok kidolgozásán át a 0-24 órás, interaktív portfóliójelentésekig a vagyonkezelés minden területén gyorsuló ütemben jelentkezik. A vagyonkezelők szakértelme és iránymutatása mindig domináns lesz, de ha meg akarják tartani ügyfeleiket, valamint fenntartani az üzletág jövedelmezőségét, meg kell tanulniuk bővíteni képességeiket az elérhető digitális innovációkkal a legmagasabb ügyfélszegmensek és az affluens réteg felé mindkét irányban.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)