Tavaly zárta le vizsgálatát az „Év Terméke Díj - A fogyasztók döntése alapján” tanúsítványokat kiállító Product of the Year Hungary Kft.-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eljárás tavaly februárban a cég kötelezettségvállalásával végződött. A hatóság ugyan nem állapított meg jogsértést, mégis előírta az általa önként javasolt, több elemű vállaláscsomag teljesítését, mely megfelelően tisztázhatta a díj félreérthető tartalmát a fogyasztók számára.
A határidők lejárta után a GVH ismét ellenőrizte a kötelezettségek megfelelő teljesítését.
A vizsgálat megállapította, hogy a cég nem teljesítette maradéktalanul a számára előírtakat: igazolási kötelezettségei jelentős részének ugyanis határidőn túl tett eleget, egyes, a fogyasztók egyértelmű tájékoztatását célzó vállalások pedig tartalmukban is hiányosságokkal teljesültek. A hatóság megállapította, hogy a problémás kereskedelmi gyakorlat nagyrészt módosult, a cég pedig többségében megvalósította megfelelési intézkedéseit.
A versenytanács a hiányos kötelezettségteljesítés miatt 3 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Product of the Year Hungary Kft.-re. A döntés figyelembe vette többek között, hogy a vállalkozás elismerte a mulasztást, az „Év Terméke” díj pedig – a franchise külföldi jogtulajdonosának elhatározásából – ma már nincs jelen a hazai piacon. A nemzeti versenyhatóság figyelembe vette azt is, hogy a cég kkv-nak minősül, a járványhelyzet pedig kedvezőtlenül érintette, így részletfizetést biztosított a bírság befizetésére.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak