Az egyeztetéseken - amelyek még nem kezdődtek el - a minimálbér és a garantált bérminimum emelését és a versenyszféra átlagos bérnövelési szándékát is figyelembe veszik - olvasható a portálon.
A szakszervezetek ugyan már kezdeményezték a tárgyalásokat, de érdemi választ nem kaptak még.
A szakszervezetek ebben az évben sem számítanak a 2017-ben megkötött, 2017-re, 2018-ra és 2019-re minden érintett cégnél egységes, többéves bérmegállapodásra.
A szakszervezetek úgy látják, elkerülhetetlen a legalább négy-öt százalékos emelés, de ennél magasabb bérrendezés lenne indokolt a járvány és a tavalyi, a versenyszféra átlagánál alacsonyabb bérfelzárkóztatás miatt.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el