Pénteken tovább csökken a 95-ös benzin ára, ami egy igen különös jelenség üzemanyag-hiányos helyzetben - számolt be a portál.
A csökkenés mértéke bruttó 8 forint, ami várhatóan hatással lesz a piaci árak alakulására is. A gázolaj ára a héten már nem változik.
Bár csak a magánszemélyek, a taxisok és a mezőgazdaságban tevékenykedők részére érvényesek hatósági 480 forintos árak.
Így az alábbi piaci átlagárakon tankolhatnak azok, akik már kiestek a kedvezményes körből:
- 95-ös benzin: 663,9 forint/liter,
- gázolaj: 722,9 forint/liter.
A Brent olaj ára szerda 11 órakor 95,7 dollár körül mozgott hordónként, míg a dollár 391 forintba került, az euró pedig 399,5 forint környékén járt - azaz az utóbbival szemben a forint a korábbi napok jelentős erősödését visszaadta és újra a lélektani határnak számító négyszázas szint közelében vert tanyát.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket