No comment - így reagált az RTL Klub egyik vezetője a Népszabadság azon információjára, hogy a vezető kereskedelmi tévé is szeretné megvásárolni az Origo hírportált. A lap szerint az RTL Klub vezetése és annak luxemburgi anyacége lát üzleti fantáziát az évek óta veszteséget termelő Origóban.
A tévécsatorna már a negyedik nyilvánosságra került vevőjelölt. Az érdeklődők közt van a Brit Media, élén Megyeri András Jonatánnal. Ez a cég néhány hete 40 millió forinttal szállt be a Klubrádióba, ügyvezetőjéről pedig azt lehet tudni, hogy van iparági tapasztalata, hisz korábban a Viasat és a TV2 csatornáknál dolgozott kereskedelmi területen.
További érdeklődő a Hirkereso.hu tulajdonosa, Holló Gábor, aki ideje java részét az Egyesült Államokban tölti, és onnan irányítja vastag nyereséget termelő kétszemélyes vállalkozását.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is szeretné megvenni az Origót, ezt erősíti, hogy a közelmúltban médiacéget alapított.
Az Origo tulajdonosa, a Magyar Telekom néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy eladja az 1998-ban alapított hírportált. A cég az elmúlt öt év alatt négymilliárd forint deficitet hozott össze. A Magyar Telekom hivatalosan azzal indokolja az eladást, hogy a német anyacég minden piacán profiltisztítást hajt végre. További részletek a Népszabadságban olvashatók.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető