Az autóipari vállalatok elektromos rendszereinek kivitelezésével, karbantartásával és az üzemeken belüli logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat nyeresége a nyilvános céginformációs adatok szerint elérte a 102 millió forintot. Tavaly 48 millió forint vesztesége volt.
Dákai Ferenc ügyvezető igazgató szerint a tavalyi teljesítményben szerepet játszottak azok a technológiai és informatikai beruházások, amelyeket a társaság 2018-ban hajtott végre. A cégvezető idénre is a 2019-hez hasonló árbevételt prognosztizál.
A koronavírus-járvány a Leadec Kft.-t is erőteljesen érintette: a vállalat létszámának mintegy harmada állásidőre kényszerült, tíz százaléka otthonról vagy otthoni készültségben dolgozott. Munkavállalói megtartása érdekében a cég munkahelyvédelmi pályázatokon vett részt, amelyeken eddig 45 millió forint támogatást kapott.
A járvány kedvezőtlen hatásai ellenére a Leadec csoport Győrben megkezdte szolgáltató központjának létrehozását, amelyhez állami támogatás igénybevételét tervezik. Az előkészítés elkezdődött, negyven munkavállaló online már felkészült feladatára és megkezdték az első nemzetközi megbízások teljesítését. A szolgáltató központban dolgozók létszáma a további ütemekben közel nyolcvanra növekszik.
A cég honlapja szerint a vállalat Magyarországon több mint 730 embert foglalkoztat. Győr és Maklár mellett Kecskeméten, Szentgotthárdon, Szombathelyen és Miskolcon rendelkezik telephellyel.
A stuttgarti központú Leadec csoport tavaly 900 millió euró (316,5 milliárd forint) árbevételt ért el, világszerte csaknem húszezer embert foglalkoztat több mint háromszáz telephelyükön.
A csoport globális szolgáltatásai az autóipari vállalatoknál kiterjednek a mérnöki, az installációs, a karbantartási és támogatási szolgáltatásokra, valamint a helyileg igényelt feladatok ellátására.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre