Az államalapítás ünnepén Budapest számos útját, közterületét lezárják az autós forgalom elől.
Az Útinform, a BKK Info és a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatásai alapján az alábbi környékeket kerüljék el az autósok. Bizonyos helyeket napokra érdemes elfelejteni.
A következő közterületeket lezárják:
- a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Dombóvári út között, a Pesti alsó rakpartot pedig a Jászai Mari tér és a Közraktár utca között 08.19-én 22 órától 22-én 6 óráig, valamint 22-én 22 óra és másnap reggel 6 óra között.
- a Budai alsó rakpartot az Erzsébet hídtól a Dombóvári útig 08.19-én 22 órától 22-én 16 óráig.
- augusztus 23-án éjfélig az I. kerület, Táncsics Mihály utcát a Hess András tér és a Bécsi kapu tér között, valamint az V. kerület, Harmincad utcát a Bécsi utcától, a József Nádor teret a Wekerle Sándor utcától.
- augusztus 24-én 6 óráig lezárták az I. kerület, Lánchíd utcát, a Várkert rakpartot, az Apród utcát, az Öntőház utcát, az Ybl Miklós teret, a Fátyol utcát, a Fogas utcát és a Döbrentei utcát, valamint az Attila utat a Döbrentei tértől az Apród utcáig.
- augusztus 21-én 06 óra között lezárták az Erzsébet hídon a buszsávot Buda felé, 08.20-án 16 és 23 óra között az Erzsébet hidat. Lezárták a hidat a gyalogosforgalom elől Pestről Budára 21-én 06 óráig, Budáról Pestre 21-én 06 óráig.
- a Szabadság hídat 08.20-án 18 óra és 08.21-én 03:40 között, a teljes hidat pedig 20-án és 21-én 12 órától éjfélig. Lezárták a hidat a gyalogosforgalom elől Pestről Budára 21-én 6 óráig, Budáról Pestre 21-én 06 óráig.
- augusztus 20-án 9 óra és 24 óra között lezárják az I. kerületi Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig, az Alagutat, a Clark Ádám teret, valamint a Fő utcát a Halász utcától a Clark Ádám térig. Részletek...
A Rákóczi úton a Blaha Lujza térnél irányonként csak egy sáv járható a tér felújítása miatt. Lezárták a téren az áruházak előtti utcát, de a Rákóczi útról lehet jobbra, kis ívben a József körútra kanyarodni.
A Somogyi Béla utca zsákutca lett, a Márkus Emília utcát lezárták. Megváltozott a forgalom iránya a Stáhly utcában a Vas utcától és a Márkus Emília utcáig, így a Somogyi Béla utcától zsákutca lett. A Kőfaragó utca egyirányúságát szintén megfordították, csak a Vas utca felé lehet haladni. A Nagykörúton továbbra is egy sávon lehet közlekedni, de újra a külső sávból lehet jobbra, a Rákóczi útra kanyarodni.
Az augusztus 20-i tüzijáték 21:00-kor kezdődik és 21:35-ig tart.
Az állami ünnepség programjairól itt olvashat.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető