Az intézkedés közvetlen kiváltó oka, hogy az illetékes bíróság a társaság ellen egyik hitelezője által benyújtott kérelem alapján elrendelte a felszámolási eljárás megindítását - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében, mely szerint az azonnali kormányzati beavatkozással biztosítható a gyártáshoz szükséges ingatlanok és eszközök megtartása. Ezáltal pedig a termelés folytatható lehet egy új, követelésektől mentes vállalatban, amely néhány éven belül nyereségesség tehető.
A vállalatot a meginduló eljárásban fizetési moratórium illeti meg, beszállítói nem függeszthetik fel folyamatos ellátását, mivel a működés zavartalan fenntartása a technológia sérülékenysége, illetve a vevőkör zökkenőmentes kiszolgálása érdekében elengedhetetlen.
Nem először kap állami segítséget
A MAL Zrt.-t tavaly szeptemberben minősítették stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté, hogy a vállalat működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérően, speciális jogszabályi keretek között is biztosítható legyen. A kabinet decemberben 1,7 milliárd forintot csoportosított át az ajkai közszolgáltatások folyamatos fenntartására, február elsejétől pedig az MVM Partner Zrt. biztosítja az áramszolgáltatást a MAL Zrt. számára.
A kiemelt kormányzati figyelem oka, hogy a MAL Zrt. a térség legfontosabb közvetlen és közvetett foglalkoztatója. Működésének fenntartása több ezer munkahely megőrzését teszi lehetővé a társaságnál és a beszállító kis- és középvállalatoknál, sőt egy esetleges üzemszünet - tartson bármilyen rövid ideig - akár környezeti katasztrófát, egyéb súlyos károkat is okozhatott volna -írja az NFM.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit