Az Új Széchenyi Terv forrásai a hazai költségvetést a tervek szerint idén több mint 1400 milliárd forinttal segítik. Ez az összeg a központi költségvetés körülbelül 10 százalékát teszi ki, más tagországban ez a szám nem ilyen magas, Nagy-Britanniában például kevesebb, mint 1 százalék - mutatott rá Csepreghy Nándor.
Január elseje óta, munkanapokra vetítve, átlagosan 30 óránként jelent meg új pályázati felhívás a program keretében, ez ugyancsak a munkanapokra vetítve, napi átlagban 4 milliárd forint meghirdetett összeget jelent. Az ügymenet "magas fordulatszámát" képletesen szemléltetve, öt perc alatt legalább egy új pályázat érkezik az NFÜ-höz, mintegy 35 millió forintot igényelve - emelte ki a kommunikációs vezető.
Ez is kevés?
Ugyanakkor a Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakemberek szerint gyorskasszára lenne szükség az uniós pénzek minél hatékonyabb felhasználása érdekében. Ahhoz ugyanis, hogy az ország valóban minél komolyabb mértékben tudja felhasználni a soros uniós költségvetési ciklus során rendelkezésre álló pályázati összeget, legkésőbb a nyáron drasztikus lépésekre lenne szükség.
Az NFÜ-nek jövő év februárjáig, márciusig ki kell írnia a pályázatokat ahhoz, hogy a 2013 végéig tartó EU-s költségvetési ciklusban azok még hasznosíthatóak legyenek. A lapunknak nyilatkozó pályázati szakértők, illetve egyes konstrukciókidolgozók szerint ha legkésőbb ősszel nem készül számadás, akkor a meg nem valósuló projektekből visszaérkező pénzek újrapályáztatására már nem marad idő.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt