A lap csütörtöki számában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a szövetség elnöksége hétfőn arról tárgyalt, hogy a jegybank állásfoglalásának megfelelően, át kell dolgozniuk az egyik javaslatuk megoldási irányát, illetve egyebek között a nehéz helyzetben lévő ügyfelekről is egyeztettek. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a devizahitelek problémája sokrétű, ezért nem a gyorsaság, hanem a hatásokat is figyelembe vevő optimális megoldás megtalálása a cél.
Arra a kérdésre, hogy mivel készülnek a bankárok november elsejére, kijelentette: a reális célokhoz minden fél számára reális határidő kell. "A devizahitelezés hosszú időszakot ölel fel, nem várható el, hogy rövid idő alatt találjunk rá átfogó megoldást..., a kialakult helyzetre nincs egyszerű megoldás, ha lenne, már megtaláltuk volna" - tette hozzá.
Leszögezte, hogy a bankok olyan megoldásban érdekeltek, amelyben az igazságosság, a méltányosság és a megfelelő teherviselés egy jól működő rendszert alkot, a potyautasokat, az ingatlanspekulánsokat pedig mindenképpen szeretnék kiszűrni a folyamatból.
Elmondta, hogy a kormányzattal folyamatos az egyeztetés. Szavai szerint a nemzetgazdasági tárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkárságát jelölte ki a kabinet a szakmai egyeztetések lefolytatására, őket tekintik a természetes tárgyaló partnerüknek. Képviselőikkel heti rendszerességgel tárgyalnak - tette hozzá.
Megerősítette, hogy állami szerepvállalás nélkül nem tartják megoldhatónak a problémát. Több százezer szerződés átstrukturálását ugyan elvileg meg lehet tenni egyenként, de gyakorlatilag szerinte ez csak úgy oldható meg, ha jogszabály születik annak érdekében, hogy ne kelljen mindenkivel külön-külön megállapodni. Ugyancsak ezt indokolja, hogy olyan nagy állományról van szó, amelynek megmozgatása a jegybank nélkül zavarokat okozhat a pénzpiacok működésében, jelentősen gyengítheti a forintot.
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok üzengetései után lát-e esélyt olyan megoldásra, amely a bankok számára is elfogadható, igennel válaszolt, megjegyezve, hogy piacgazdasági szükségszerűségnek tartja a helyzet normalizálódását.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra