Újra internetes árverésen értékesíti használt eszközeit és berendezéseit a Tesco − nyilatkozta a nagy volumenű kiárusításról a projekt vezetője. Mozga László elmondta, eddig már öt hasonló, nagy sikerű aukciót tartottak, amelyekkel mind az eszközök új tulajdonosai, mind a vállalat elégedettek voltak. A most összegyűlt 139 tétel értéke kikiáltási áron mintegy 35 ezer euró.
A közép-kelet-európai országokban kihirdetett árverés virtuális kalapácsa alá a Tesco üzletekből a vállalat két eszközraktárába összegyűjtött berendezési tárgyak és gépek kerülnek. A hosszú aukciós listán többek között habtálcás csomagoló, szeletelőgép, monitorok, ipari vasalók, varrógép, sütőipari gépek és eszközök, kemencék, hűtő- és melegen tartó pult, számos mosogató, irodakonténer és több bálázógép is szerepel. Az árverésen május 10-én, kizárólag online formában lehet licitálni.
Kapcsolódó
A tételekről már most fényképes leírás érhető el az árverést lebonyolító Intergavel Aukciószervező Kft. honlapján, de a tárgyak személyesen is megtekinthetők az áruházlánc győri és budapesti eszközraktárában május 8-án, 10 és 14 óra között, illetve május 8. és 9. között az egyes Tesco áruházakban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön