Mostanra minden hetedik hitelhez kapcsolódik Garantiqa-kezességvállalás.
A cél, hogy egyre több és több hazai kis- és középvállalkozás tudjon megfelelő forráshoz jutni vállalkozása fejlesztéséhez, működéséhez. Az akciónk nyomán a beruházási hitelekhez kért kezességvállalásunk akár díjmentes is lehet - mondta Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.
Kapcsolódó
A társaság saját felmérése szerint minden ötödik mikrovállalkozás, illetve minden hetedik kisvállalkozás nem az igényelt mértékben jut banki finanszírozáshoz.
Tavaly rekordévet zárt a Garantiqa, amely 21 százalékkal, 443 milliárd forintra növelte garanciaállományát, ami több mint 540 milliárdos hitelkihelyezést tett lehetővé a hazai vállalkozásoknak. Erre az évre 23 százalékos bővülést tervez a cég, ami az első hónapok adatai alapján teljesülhet is.
A most bevezetett kedvezményes díjak rövid lejáratú hiteleknél a teljes garantált időszakra, hosszabb lejáratoknál pedig az első két évre érvényesíthetőek. Az akció keretében van olyan garanciakonstrukció, amely a csaknem 30 százalékos díjcsökkentésnek köszönhetően akár díjmentes is lehet a vállalkozások számára. Ide tartoznak mindenek előtt a beruházási hitelek, de ezek mellett a bankgarancia, illetve az EU-s támogatás önrészéhez, és az előfinanszírozáshoz kapcsolódó ügyletek is. Más konstrukciók esetében 8-15 százalékos a díjcsökkenés mértéke.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el