Az Online számla rendszer adataiból kiderült: a vagyonvédelmi szolgáltatást nyújtó bűnszervezet fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át. Ezzel a módszerrel egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, amellett, hogy a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben - közölte a NAV.
Az akcióban a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a Merkur bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette: az összesen mintegy 200 résztvevő 105 helyszínen kutatott.
Kapcsolódó
A nyomozók
- egy 76 millió forint értékű Ferrarit,
- muzeális jellegű autókat,
- egy kishajót is foglaltak,
- 120 milliós bankszámlavagyont és
- 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak.
A rengeteg lefoglalt készpénz egy része befalazott, rejtett páncélszekrényekből került elő a cégháló titkos irodáiból. A bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve.
Frissítés: a hvg.hu információi szerint az FTC biztonsági főnöke volt, és a Városligetben zajló építkezések biztosításánál is jelent volt Tóth Csabának és társainak elfogásáról számolt be ma a NAV.
A nyomozók 16 személyt gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már elrendelte. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár 20 év börtönt is kaphatnak - írta az adóhivatal közleményében.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott