Lezárult a Quaestor-ügy nyomozása, 11 gyanúsítottal szemben javasolva vádelemelést. Célszerűségi és nyomozástechnikai megfontolásokból azonban a rendőrség már korábban leválasztott öt önállóan is elbírálható cselekményt a csalás és más bűncselekmények miatt indult "fő ügyről". A Népszabadság érdeklődésére az ORFK azt közölte, a meglehetősen szövevényes ügy csalási szálának feltárásával végzett a nyomozóhatóság, és szerdán a keletkezett nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.
A fenti nyomozásból korábban elkülönített sikkasztás, pénzmosás, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés elkövetésének gyanújával indult eljárásokban a nyomozás még folyik. Még nincsenek gyanúsítottak, a rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz. Ennél többet a folyamatban lévő nyomozás sikere érdekében a rendőrség nem kívánt nyilvánosságra hozni. Nem közölték a 11 gyanúsított nevét sem, de kétség sem férhet hozzá, hogy a névsor élén Tarsoly Csaba neve olvasható - írja a lap.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta