Hamarosan újra kötelező lesz a maszkviselés, mondta Zacher Gábor az Index.hu-nak adott interjújában. A szakember szerint a kötelező zárt téri maszkviselés nagyon fontos lenne, és véleménye szerint rövid időn belül be is fogják vezetni. Zacher Gábor arról is beszélt, hogy nemrég először esett át a koronavíruson, de mivel felvette már mind a négy oltást, ezért csak enyhe tünetei voltak.
Úgy véli, saját példája is azt jelzi, hogy az omikron BA5 variánsa – amely jelenleg fertőz hazánkban – nagyon gyorsan terjed, illetve könnyedén kicselezi az oltásokat és az immunrendszert. A betegségével kapcsolatban elmondta, lecsurgatott magának egy antitest-terápiát, aminek köszönhetően másnapra már alig érzett valamit, harmadnapra pedig konkrétan semmi baja nem volt.
Hétről-hétre emelkedik a Covid-19 fertőzöttek száma Magyarországon, egy hét alatt negyven százalékkal több beteget regisztráltak.
A koronavirus.gov.hu oldalon hetente egyszer frissülnek az adatok. Az elmúlt egy hétben 14 402 új fertőzöttet igazoltak hazánkban, és elhunyt összesen 54, többségében idős, krónikus beteg. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a hivatalos statisztikában csak a betegek egy része jelenik meg, népszerű lett ugyanis az öntesztelés, saját pozitivitását pedig nem mindenki jelenti le.
Zacher Gábor elismerte, hogy melegben a maszkviselés még inkább kellemetlen, de a Covid-fertőzés még a kánikulánál is rosszabb. Hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele ezután is fontos lesz, az alapimmunizáláson túl a harmadik és a negyedik oltást is érdemes felvenni azoknak, akik azt még nem tették meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni