Miközben zajlik az eljárás Schadl György, az MBVK elnöke és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár ellen, végrehajtói kar továbbra sem reagál újságírói megkeresésekre, és ugyanazok az emberek, akik korábban vezetőként dolgoztak a rendszerben, új pályázatokat írnak ki, illetve ellenőrzéseket végeznek. Nemrégiben megjelent például az MBVK oldalán, hogy 35 új végrehajtót pályáztatnak.
Holott a végrehajtók összehívhatnák a közgyűlést, egymás között mindenki azt mondja, hogy aláírna egy ilyen kezdeményezést, de ahogy a portál egyik forrásunk mondta: „hátulról mindenki pofázik az elégedetlenségről, mindenkinek vannak sérelmei, de nincs egy olyan zászlóvivő, aki a tisztújítás élére állna".
A végrehajtók szerint a területet felügyelő hivatalnak, vagyis a Szabályozott Tevékenységek Felügyelő Hatóságának nincs joga a közgyűlés összehívására, de közgyűlést hívhatna össze a kar elnöke saját hatáskörben, a kar elnöke a kar tagjai egyötödének kezdeményezésére (ez most 36 végrehajtó aláírását igényelné), a miniszteri biztos, illetve a bíróság a törvényes működés helyreállítása érdekében.
Egy végrehajtó szerint a közgyűlés még nem old meg semmit, mert a hatásköre kicsi. A helyettesi rendszer megváltoztatásához törvénymódosítás szükséges. Nem rossz a mostani szisztéma. Viszont egy rendszer sem tudja kezelni azt, ha a miniszter helyettese, illetve a kar elnöke közösen visszaél a hatáskörével - derül ki a Telex írásából.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket