„Egy cikksorozat margójára” címmel két napja rövid közlemény jelent meg a Fővárosi Törvényszék (FT) belső hálózatán - írja a 444.hu. A csak a bírósági dolgozók számára hozzáférhető írásban Tatár-Kis Péter, az FT elnöke a hírportálnak arra a cikkére reagál, amelyben a Schadl–Völner-ügy nyomozati iratai alapján azt írták, a nyomozók állítása szerint találkozott Schadl Györggyel.
A lehallgatott beszélgetések leirata szerint a Schadl, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke azt akarta kijárni, hogy Tatár-Kis rúgja ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egyik bíróját, akinek egy belső használatra készült állásfoglalása illetéktelen kezekbe került.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat összefoglalója szerint Tatár-Kis Péter azt mondta Schadlnak, hogy a bírót „nem tudja kirúgni, azonban visszavonhatja csoportvezetői megbízását, illetőleg el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén”(a bírót valószínűleg végül nem érte szankció). A cikk megjelenésekor keresték Tatár-Kist, aki a sajtóosztállyal üzente meg, hogy „nem áll módjukban válaszolni”, mert a folyamatban lévő nyomozásról csak az ügyészség adhat felvilágosítást.
Az FT intranetjén megjelent első közleményt az elnöki kabinet jegyezte, és arról szólt, hogy a törvényszék elnöke jogi lépéseket tesz, hogy a „személyét érintően egy gyanúsított által tett kijelentések valóságtartalmára mihamarabb a nyilvánosság előtt is fény derüljön”. A másodikban Tatár-Kis beismeri, hogy valóban fogadta a Magyar Végrehajtói Kar elnökét.
Ezután arról írt, hogy találkozójukon Schadl egy PKKB-s belső dokumentumot „mutatott be”, és az MBVK által jegyzett beadványban kérte annak kivizsgálását, hogy az miként kerülhetett külső kézbe. Ő ezt bejelentésként értékelte. Azt is írja, hogy Schadl nem kérte tőle, hogy a dokumentumot jegyző bírót mentse fel. Végül kijelenti: „A hírportálon nekem tulajdonított mondat sem hangzott el, azt csupán az MBVK elnökének más személyekkel folytatott telefonbeszélgetései alapján igyekeznek általam elmondottként feltüntetni.”
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta