Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl–Völner-ügynek, ezzel csaknem két tucatra, 22-re nőtt az Igazságügyi Minisztérium volt miniszterhelyettese és államtitkára, Völner Pál bukásához vezető, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnökét, Schadl Györgyöt is magával rántó korrupciós botrány érintettjeinek száma – tudta meg a hvg.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség közölte a portállal, hogy jelenleg az ügyben 22 gyanúsított van, akik közül 2 személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban. A többiek augusztus 8-ig, az ügyben tartott tárgyalás időpontjáig szabadlábon védekezhetnek. Az egy hónappal ezelőttihez képest ez három új ember meggyanúsítását jelenti.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára, Varga Judit helyettese a vád szerint összesen 83 millió forintot fogadott el Schadl Györgytől, hogy hivatali hatalmával kedvező döntéseket hozzon, vagy érjen el a vesztegető számára. A nyomozás szerint Schadl 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.
Völner az ügy kirobbanása óta nem nyilatkozott, ügyvédje szerint viszont egy 15 oldalas írásbeli vallomást tett, amiben részletesen cáfolta a gyanúsítás állításait. Valamint kezdeményezte, hogy Varga Judit igazságügyi minisztert is meghallgassák a nyomozásban.
Magában a szövevényes korrupciós ügyben több miniszter, államtitkár és egyéb köztisztviselő neve is előkerült már. Több minisztériumban házkutatást is tartottak.
Völner Pálról szóló portrénkat a linkre kattintva olvashatja el.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat