A tájékoztató szerint a kormányhivatal a korábban kiadott engedélyhez érkezett észrevételek vizsgálata után megállapította, hogy a tervezett bányanyitás nincs összhangban a község szabályozási tervében és a helyi építési szabályzatban rögzített előírásokkal. A hivatal földhivatali osztálya szerint a tervezett beruházás az átlagnál jobb minőségű termőföldet is érint, olyat, amelynek "más célú hasznosítása nem javasolt".
A Dunakanyarban fekvő, kétezer lakosú község képviselő-testülete és polgármestere augusztus elején lemondott. A testület közleményében azzal indokolta távozását, hogy "nem kíván továbbiakban a bányanyitáshoz szükséges településrendezési terv módosításában semmilyen döntést hozni vagy falugyűlést összehívni".
Pilismarót lakói néhány hete tudták meg, hogy a Duna-parti lakóházak szomszédságában, 122 hektáron külszíni sóderbányát nyitna egy vállalkozás, amely az engedélyeket már meg is szerezte a bányatelek kialakítására. A kitermelés megkezdéséhez a képviselő-testületnek módosítania kellett volna a településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot. A lakók népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító beruházást.
A feltett kérdés hitelesítését a helyi választási bizottság megtagadta, indoklása szerint a megfogalmazás nem egyértelmű, eldöntése településrendezési szakértelmet igényel a válaszadóktól.
A községben november 8-án lesz az időközi választás.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket