Több különböző országban lezajlott kutatás egybecsengő eredményei szerint a koronavírus-fertőzés szempontjából nem mindegy, hogy milyen a vércsoportunk. Ha ugyanis 0-ás, akkor kisebb eséllyel kapjuk el a vírust, és a betegség kimenetele is enyhébb lehet. Az A-s vércsoport viszont hátrány lehet a betegség szempontjából - kezdi bejegyzését a a Budai Egészségközpont infektológus szakorvosainak közreműködésével készült posztjában az Útikalauz Anatómiába egészségügyi szakblog.
A német, norvég és osztrák kutatások szerint az A-vércsoportúaknak 50 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy súlyosabb lefolyású legyen esetükben a koronavírus-fertőzés, mint a többi vércsoportnak. A 0-ás vércsoportúak viszont a vizsgálatok szerint 50 százalékkal védettebbek a komolyabb megbetegedéssel szemben. A Grazi Orvosi Egyetem kutatása is hasonló eredményre jutott: szerint a 0-ás vércsoportú emberek egyértelműen ritkábban betegszenek meg, mint az A-, B-, vagy AB-vércsoporttal rendelkezők. Viszont az osztrák orvosok a lefolyás súlyosságát nézve nem láttak olyan összefüggést, hogy a nullás vércsoportú betegek könnyebben gyógyulnak.
Kapcsolódó
Az Rh-negatív vércsoport szintén előny lehet: egy kanadai kutatás során 225 ezer embert teszteltek, és megállapították, hogy ebbe a vércsoportba tartozók esetében 12 százalékkal kevesebbszer született pozitív COVID-19 diagnózis, mint a többieknél. A pozitív esetekben pedig a súlyos megbetegedés, illetve a halálozás kockázata 13 százalékkal volt kisebb náluk, mint a többi esetében.
A jelenségre egyelőre nem találták meg a magyarázatot.
Egy másik friss kutatás szerint a súlyos állapotból felépült fertőzöttek újra kórházba kerülhetnek a betegség miatt.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol