A tárca szerint a kormány jelenleg nem lát olyan okot, amely a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényben foglalt kivételek bővítését kormányrendeleti szinten indokolja.
Emiatt a kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére - közölte az NGM.
A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így 2015. március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként, így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?