A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az orosz energiahordozók elzárását követelőknek is be kell látniuk, hogy energiabiztonsági, valamint versenyképességi szempontok miatt sem lehet lecserélni az orosz kőolaj és gáz beszerzését.
Varga Mihály arra is kitért, hogy azok az uniós tagállamok, amelyek szomszédosok Ukrajnával, rendkívüli terhet viselnek az orosz-ukrán háború miatt, ezek a tagországok fogadják be a legtöbb ukrán menekültet, és ezen államok gazdaságait érintik leginkább a háború következményei és az Oroszország elleni szankciók hatásai.
"Ezeknek a tagállamoknak most jelentős pluszköltségeik vannak, amelyek enyhítéséhez az EU-nak is minél gyorsabban hozzá kell járulnia" - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. A keddi tanácskozáson felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország már évek óta kéri Brüsszel támogatását a déli határ védelméhez, ami most is időszerű lenne.
Az uniós tagállamok szakminiszterei kedden a társasági adó globális szintű minimális mértékéről is vitáztak. Varga Mihály ezzel összefüggésben azt nyilatkozta:, hogy Magyarország az elmúlt hónapokban intenzív tárgyalást folytatott az OECD szintjén elért globális megállapodásnak az uniós jogba való átültetésére irányuló javaslatról. Mint mondta, az EU Tanácsának francia elnöksége "komoly munkát végzett, és így pozitív jelzést kapott a magyar kormány arról, hogy a magyarországi adóalkalmazásban továbbra is fent lehet tartani a kedvezményeket" - írja az MTI.
"A megállapodás magyar részről rendben van, nem kell adót emelnünk, vállalkozásaink döntő többségére számára továbbra is a kedvezményes 9 százalékos kulcsot tudjuk fenntartani, így meg tudjuk védeni a hazánkban működő cégek érdekeit"- jelentette ki.
A koronavírus-járvány negatív hatásait ellensúlyozni hivatott helyreállítási alapokról a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: "arra ösztönöznénk az EU adminisztrációját, hogy minél gyorsabban zárjuk le az egyeztetéseket, hogy megkapjuk ezeket a forrásokat".
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak