A Fővárosi Főügyészség megerősítette a portál információit. "A napokban váratlanul és tragikusan fiatalon valóban elhunyt a Fővárosi Főügyészség egyik kiemelkedő tudású és munkabírású csoportvezető ügyésze" - mondta Bagoly Bettina az ügyészség szóvivője. A haláleset közvetlenül nem befolyásolja a Quaestor "ügymenetét".
Az Index szerint a Quaestor-ügy nem áll éppen rózsásan, miután április elején a Fővárosi Törvényszék közölte, hogy szerintük hiányos a vádirat, ezért arra szólították fel a Fővárosi Főügyészséget, hogy egészítsék ki azt. A tárgyalást előkészítő ülésen a törvényszék megállapította, hogy a vádirat hiányosan tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely cselekmény bizonyítására szolgálnak. A vádirat hiányosságainak pótlására a törvényszék 60 napos határidőt határozott meg. És a bíróság csak akkor tűzi ki a tárgyalást, ha a vádirat hiányosságait pótolják. Az ügyészség visszautasította a törvényszék állításait és nem hajlandó eleget tenni a hiánypótlásnak.
Ha a bíróság vagy a vádhatóság nem változtat az álláspontján, akkor május 31-én a bíróság megszünteti a büntetőeljárást, azaz Tarsoly Csaba és társai nem is állnak majd bíróság elé.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta