Az országgyűlési képviselő-választás kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013-as törvény ugyanis előírja, hogy a választást követő 60 napon belül az országgyűlési képviselő-választáson induló minden jelöltnek és jelölőszervezetnek nyilvánosságra kell hoznia a Magyar Közlönyben a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.
Az április 6-ai választás után ez a határidő csütörtökön járt le. Az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson a 106 országgyűlési egyéni választókerületben 1531 egyéni jelölt indult, közülük 39-en független jelöltként, a többiek 53 párt valamelyikének jelöltjeként indultak a megmérettetésen.
Az országgyűlési képviselők választásán a jelöltek legfeljebb ötmillió forintot költhettek saját kampányukra, ebből egymilliót az állam biztosított a költségvetésből. A jelöltenkénti egymillió forintos költségvetési támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására volt fordítható: többi között plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre.
Emellett az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt (összesen 18 ilyen országos pártlista volt áprilisban) a központi költségvetésből is jogosult volt támogatásra, a támogatás mértéke függött attól, hány egyéni választókerületben állított jelöltet a párt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció