A Mérce birtokába jutott a Nemzeti Választási Iroda munkatársai által aláírt jegyzőkönyv, amely szerint olyan levélszavazatokat is érvényesnek nyilvánítottak, ahol a külső borítékon a felbontás ellenőrzésére szolgáló biztonsági csík elszíneződött, tehát vélhetően korábban felbontották őket. Információik szerint az MSZP megfigyelője kifogással élt az ügyben, mert a felbontott szavazási levélcsomag szerinte érvénytelen - állítja a portál.
A probléma az, hogy a magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak. Az így leadott szavazólapot zárt borítékba kell tenni, amely az úgynevezett "belső boríték", mellé pedig oda kell tenni a választó azonosítására szolgáló adatlapot. Ezek együtt kerülnek be egy külső borítékba.
Kapcsolódó
A csalás elkerülését szolgálja a külső boríték: addig azt nem bontják fel, míg be nem érkezik az NVI-hez. Ilyenkor ellenőrzik, hogy a szavazási csomag a formai követelményeknek megfelel-e, illetve van-e választójoga a polgárnak, majd a szavazatot tartalmazó belső borítékokat összegyűjtik a számláláshoz. Ha a külső boríték megsérül, akkor felmerülhet, hogy a tartalmát, így a szavazólapot kicserélték.
A MSZP-s kifogás szerint a külső borítékon található biztonsági csík számos szavazási levélcsomagnál elszíneződött, vagyis azt az NVI általi feldolgozás előtt már kibontották. De a szavazatokat mégis érvényesként vették jegyzőkönyvbe.
A határon túli szavazatok között már rengeteg érvénytelent találtak: az NVI csütörtöki jelentése szerint csak 80-85 százalékuk érvényes.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők