Az MMGY Global jelentése szerint a nyilatkozó rendezvényszervezők 70 százaléka kizárólag jelenléti formában szervez rendezvényt a következő két évben. Az elsőszámú európai helyszínnek Németországot tartják, Európában kívül pedig az Egyesült Államokat.
A szállodák és a hozzájuk tartozó konferenciatermek számítanak nyertesnek a rendezvényhelyszínek tekintetében, főként Németországban és az Egyesült Királyságban. Ugyanakkor megnőtt a sporthelyszínek szerepe is. Az elsődleges szempontot továbbra is a költségek jelentik a helyszínválasztásban – mutatott rá a jelentés.
A gazdasági hatásokat vizsgálva a rendezvényszervezők már múltbeli problémának tartják a koronavírus-járványt.
Kiemelték azt is, hogy a megközelíthetőség és a biztonság a legjelentősebb tényezők a rendezvényszervezésben.
Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének elnöke a jelentéssel kapcsolatban azt mondta, hazánkra is igaz a kutatás pozitív prognózisa, így várhatóan itthon is kiemelkedően jó évet zárnak a rendezvényszervezéssel foglalkozó cégek.
A turizmus világát már felforgatta a mesterséges intelligencia
A turizmusban sem kerülhető ki a mesterséges intelligencia alkalmazása, amely az aggodalmakkal ellentétben nem veszi el a munkavállalók megélhetését, sokkal inkább versenyelőnyt hozhat a cégeknek.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni