A főszabály, hogy a bolt nyitvatartásáról a boltos maga dönthet, de munkaszüneti napokon, így augusztus 20-án zárva kell tartani, azonban kivétel egy kevés marad - írta kereskedelmi szakportál.
A hétvégén, így vasárnap is minden bolt a szokásos rendjében működik, így van aki kinyit, és van aki nem, ebben nincs változás a hosszú hétvégeken sem. Hétfőn többségében hétfői nyitvatartással várják a vásárlókat a boltok (és nem szombatival).
Előfordul ugyanakkor, egyes kisebb iparcikkes boltok, akik szombaton csak délelőtt vannak nyitva, vasárnap pedig zárva vannak, hétfőn arra az egy napra nem nyitnak ki. És akad olyan bolt is, aki a szokásosnál ugyan korábban zár be, de mindezek száma kevés, de ez nem szombati nyitvatartás.
Az ünnepnapokon a nyitvatartásban a kulcskérdés az alkalmazottak foglalkoztatása, amit a Munka törvénykönyve szabályoz és általában tilt (kivéve egyes közszolgáltatókat). Ennek alapján augusztus 20-án majdnem minden bolt köteles bezárni, a kivételek viszont alkalmazottal a pult mögött dolgozhatnak. Ezek a következők: a virág-, az édességüzletek, az üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, továbbá az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek.
De nyitva lehetnek a strandokon működő boltok is. Az szintén elfogadott, hogy az ünnepi rendezvényeken is megjelenhetnek az árusok, akár alkalmazottal is. Mindez a munka törvénykönyvének arra az előírására vezethető vissza, hogy a rendeltetése folytán, vagy társadalmi közszükségletet ellátó szolgáltatók körébe a boltok szűk köre is benne van (amin persze lehet vitatkozni, hogy sok, vagy kevés, de jelenleg ez az elfogadott rend).
Mindebből levezethető az is, hogy a vállalkozó - függetlenül a boltja alapterületétől, tehát nincs 200 négyzetméteres felső határ -, ha maga áll a pult mögé, vagy segítő családtagja, akkor kinyithat munkaszüneti napokon is. Ezek általában a kis nonstop boltok.
További részletek itt olvashatók.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat