A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban előirányzott 1 millió euró (amelyet 323 millióban forintosít a jogszabály) felhasználása részben feltételes, az ASE rendezési jogának az elnyerésétől is függ.
A pénzből 48 millió forint idén költhető el a kongresszus előkészítésére, akkor is, ha nem nyeri el annak rendezését Budapest.
Kapcsolódó
A többi 275 millió forint viszont már a rendezés költségére fordítható, 2020-ban.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el