A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program két korábbi felhívásában már 2600-nál több pályázót támogattunk több mint 27 milliárd forint értékben – mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A támogatást az európai uniós társfinanszírozású Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program keretében, GINOP-1.2.9-20 Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása címmel hirdették meg.
A programra november 9-től december 9-ig nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások 2-10 millió forint közötti támogatásra. Projektmérettől függően újabb 1800-4000 vállalkozás támogatására lesz lehetőség – hívta fel a figyelmet György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
A támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam, a lehívható előleg mértéke 50 százalék. A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben