A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.
A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást - orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".
Kiszámíthatatlan, agresszív
A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú - mint a kényszerintézkedés általános feltétele - a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".
"A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg" - írták a közleményben.
A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
Garázdaság miatt is eljárás van ellene
A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt - ismertették.
A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt - mutattak rá a közleményben. Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.
"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" - írta az ügyészség.
Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
Fiatal kollégáját gyászolja a rendőrség
Egy országot rázott meg a 29 éves Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester halála, aki azt követően veszítette életét, hogy január 12-én, csütörtökön késő este lakossági bejelentésre érkezett ki két másik rendőr kollégájával egy újbudai társasházhoz, ahol a 35 éves Sz. Szilárd épp egy kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben az elkövető megpróbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező rendőröket megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel.
A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg Baumann Pétert szívtájékon érte az egyik szúrás, és a kórházban életét veszítette. A combon szúrt rendőrt egyelőre megfigyelésre bent tartották a kórházban, a másik rendőr már otthonában lábadozik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)