A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy 30 millió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban - a Malév partnereként - New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek.
Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta: két évvel ezelőtt kezdték tervezni, előkészíteni a közvetlen járat megindítását, amelyre nagy volt az igény. Kiemelte Magyarország és ezen belül Budapest turisztikai vonzerejét, de hozzátette, arra is számítanak, hogy gyarapszik majd a Magyarországról Philadelphiába érkezők száma is. (Reptéri csomaglopások: mennyire kiemelkedő a ferihegyi statisztika?)
Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete - aki szintén jelen volt a járatindítás alkalmából tartott ünnepségen - az MTI-nek azt hangsúlyozta: a magyar fővárosba látogató amerikai turisták száma folyamatosan nő, ma már évente mintegy félmillió amerikai látogat Budapestre. A nagykövet kiemelte, hogy az újonnan indított közvetlen légi járatok Budapestre - New Yorkból és Chicagóból a LOT lengyel légitársaság indított, illetve indít járatot - az üzletembereknek is megkönnyíti a munkát. "Ez fontos, az Egyesült Államok ugyanis Magyarországnak az Európai Unión kívül a legnagyobb kereskedelmi partnere, egyúttal nagy befektető is, hiszen jelenleg 1700 amerikai cég dolgozik Magyarországon, több mint százezer magyarnak adva munkát".
Az American Airlines Budapesttel egy időben Prágába is elindította közvetlen járatát, szintén Philadelphiából.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy