Kósa Lajos tárca nélküli miniszter édesanyja két éve vette meg egy sertéstelep felét a család két fiatal rokonával együtt - írja a Népszava. A ma 82 éves asszony egykor védőnőként és bölcsődevezetőként dolgozott.
A napilap úgy tudja, hogy a sertéstenyésztő vállalat számláján a nyilvánosság előtt ismeretlen forrásból tűnt fel 47 millió forint. A pénz eredetéről csak annyit mondott az egyik tulajdonos, hogy erről nem beszélhet.
Az ügyletet Kósa egykori iskolatársa intézte, az az ügyvéd, aki érdekelt volt korábban az iskolaszövetkezeti, most pedig a nyugdíjas szövetkezeti szektorban. Ennek legnagyobb parlamenti támogatója éppen a Fidesz vezető politikusa.volt ebben a parlamenti ciklusban.
Az ügyvéd, aki részt vett a két évvel ezelőtti cégvásárlás lebonyolításában, idén márciusban sajtóinformációk szerint vélhetően jóval piaci áron alul eladott egy tulajdonában lévő kft.-t Kósa feleségének.
A nyitókép forrása: Reuters
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat