Egy hónappal korábban a megkérdezett elemzők szintén hasonló mértékű csökkentést vártak, akkor pontosak voltak az előrejelzéseik.
Az MNB egyes tisztviselőinek nyilatkozata alapján valószínűtlen, hogy 2 százalék alá csökkenjen az alapkamat, de az elemzők szerint még elképzelhető, hogy július után augusztusban is kis kamatcsökkentés lesz.
Néhány megkérdezett szerint a nyári kamatcsökkentést 2014 végén, vagy 2015 elején már kamatemelés követheti.
Egyes elemzők szerint 2014-ben Magyarországon az éves infláció csupán 0,2 százalék lehet, 2015-ben 2,4 százalékra nőhet, és 2015-ban érheti el a 3 százalék körüli szintet.
Az MNB utoljára június 24-én csökkentette az alapkamatot, 2,4 százalékról 2,3 százalékra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni