A légiszállító képességnek a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében megvalósuló helyreállítása-fejlesztése ezzel második fázisába jutott: a hivatalos hazai terminológiában csapatszállítónak nevezett nehéz kategóriát a könnyű, többcélú szállító- és futárgépé követi - idézi a LégierőBlogot a portál.
Az új repülő ugyanabba az állományába tartozik majd, mint az a nemrég vásárolt Airbus 319-es, amellyel a kormány Izraelbe, Orbán Viktor pedig Montenegróba utazott nemrég. A kormány és KEH is jogosult igénybe venni a repülőt, a hivatalos kommunikáció szerint azonban felderítő és futárgépről van szó, kínosan kerülve a kormánygép kifejezést. Hogy a kormány mit fizetett a repülőért, nem tudni, csak annyit, hogy a használt gépet a szokásos piaci ár alatt szerezték be. Az üzleti gépnek is használható repülő úgy 40-50 millió eurót kóstál, de ha felderítési feladatok ellátására is képessé teszik, akkor ennek akár a duplájába is kerülhet.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak