A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás kiemeli, hogy a tanulmánykészítés része a Budapest Railway Node Strategic Development Study projektnek. A problémát pedig így írja le a felhívás: a magyarországi kötöttpályás közlekedés szempontjából a 2015-ben 1,75 millió lakosú Budapest a fő szűk keresztmetszet, amelynek legfőbb oka az, hogy mind a három magyarországi törzshálózati folyosó egyetlen vasúti hídon keresztezi a Dunát.
A nyertes ajánlattevő által készítendő tanulmány célja, hogy ezen szűk keresztmetszet feloldásának módját egy stratégiai jellegű dokumentumban jelölje ki. A tanulmány tartalmazza a nagy távolságú és a városi közlekedés kapcsolódási pontjait (regionális és országos forgalmi hálózati modellen alapuló országos forgalmi vizsgálat), valamint üzemeltetési és vagyongazdálkodási koncepciót is.
Ajánlatot az tehet, aki az elmúlt hat évből rendelkezik - egy vagy több szerződésből teljesített - olyan Európai Uniós szabályozási környezetben megvalósult település vasúti és/vagy közlekedési koncepciójának kidolgozására és/vagy megvalósítására irányuló referenciával (referenciákkal). Ezek közül legalább egy 1 millió főt meghaladó település vasúti és/vagy közlekedési koncepciójának kidolgozására és/vagy megvalósítására irányult, továbbá legalább egy magában foglalt regionális és/vagy országos forgalmi hálózati modellen alapuló országos forgalmi vizsgálatot is.
Az ajánlatok beadási határideje június 12. Az értékelésnél 60 súlyszámmal szerepel az ár és 40 súlyszámmal a minőség.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben