A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Tétényi Éva polgármester az új önkormányzati törvény adta megerősített lehetőségeivel élve a büdzsé korábbi vitájában kijelentette, amíg a képviselő-testület tagjai nem fogadnak el kompromisszumos megoldást, nincs aláírás és a törvény szerint a 2012-es költségvetés keretein belül gazdálkodik a város. A tavalyi büdzsé több mint 1 milliárd forint deficitet tartalmazott, így az ideiben is kénytelenek ezzel kalkulálni. A 2012-es költségvetés hiánya ellenére idén összesen 1,18 milliárd forint befizetésére kötelezi az állam a várost, a már átadott 11 intézmény után. A hiányzó befizetést végül inkasszóval kívánta "orvosolni" az állam, nagyjából 600 millió forintot emelt le a város számlájáról, a követelt összeg másik felét pedig szeptember 30-ig vonják el adó formájában − Tétényi egyelőre elképzelni sem tudja, hogy milyen adókat vethetnek ki az önkormányzatra.
A városban hétfőn a felszámolás alatt álló közvilágítási szolgáltató TIVI Kft. néhány utcában kikapcsolta a közvilágítást tartozásra hivatkozva (egy 2006-os koncessziós szerződés alapján a lámpatestek is a társaság tulajdonában vannak). A városvezető szerint hiába kérte korábban a szerződés módosítását a cég, köteles lenne tételes számlát benyújtani. A polgármester lapunknak azt is nehezményezte, hogy míg 7 évvel ezelőtt 6 millió forint volt a szolgáltatás havi díja, mostanra 21 millióra nőtt. A kft. felszámolója szerint viszont a városnak attól függetlenül fizetnie kell, hogy elismeri az összeget vagy sem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Üzentek az időhúzó Putyinnak: erőteljes, robusztus terv jöhet, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítsék

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Ez az új találmány még hatékonyabbá teheti a növénytermesztést

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Elrejtette a kamerákat, úgy adott ki szállásokat egy apartmantulajdonos
