Idén januárban és decemberben 10 százalékkal több 1,63 millió darab e-matrica fogyott, mint 2016 januárjában. Minderre 18,1 milliárd forintot költöttek az emberek, 13,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 2015 hasonló időszakához képest a 2017-es számok már 13,4 százalékos darabszám és 20,3 százalékos bevételnövekedést jelentenek.
Bár az elővásárlás lehetőségét az éves és megyei matricákra csak az idei jogosultságoknál vezették be, a két adat összevethető, hiszen előbbi csak elnyújtotta a vásárlási időszakot, az érvényességen nem módosított.
Kapcsolódó
Így teljes éves matricából 14, megyeiből pedig 18,6 százalékkal fogyott több ebben a szezonban, mint 2016-ban. Előbbinél ez 269,6 ezer, utóbbinál 766,9 ezer darabot jelent. A havi jogosultságokból kicsivel több, a hetiből kicsivel kevesebb fogyott, de ezek a változások nem számottevőek.
A megyei matricából továbbra is a Pest megyei adja az eladások zömét, 61,2 százalékát, míg Győr-Moson-Sopron a második 9,3 százalékkal. Továbbra is érdekes, hogy miért kelt el 820 darab Veszprém megyei matrica, hiszen nagyon sok tényező együttállása kell ahhoz, hogy megérje. Vélhetően sokan a szabályok nem ismeretéből veszik meg az 5 ezer forintos jogosultságot. (Erről itt írtunk tavaly részletesen).

Amit biztosan tudunk
Jó hír, hogy az e-matricák nem drágultak az idén, rossz hír viszont, hogy a kormány nem tervezi az éves jogosultságok érvényességét a vásárlás napjától számítani. Az is biztos, hogy nem lesz visszamenőleges hatályú vásárlás, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium abból indul ki, hogy az autósok csalnának.
A rendszerben sok a buktató, ilyen például a dupla vásárlás, amely miatt idén is sopánkodhat 1-2 ezer autós.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
