Magyarországon energiaválság van, miként szerte a világon, de ez nem lehet ok arra, hogy kiirtsuk az erdőket. Ezért az LMP azt javasolja a kormánynak, hogy az augusztus 4-ei, fakitermeléssel kapcsolatos rendeletet vonja vissza – közölte szombati sajtótájékoztatóján Szendefy Mária, a párt országos elnökségének tagja.
Elmondta azt is, az energiaválság megoldására javasolják, hogy a kormány terjessze ki a szociális tűzifaprogramot, emelje a jelenleg mindössze ötmilliárd forintos keretösszeget, és tegye lehetővé, hogy ne csak az ötezer lakosúnál kisebb települések vehessék igénybe.
Vannak szegények a nagyvárosokban is, akik még mindig fával fűtenek - jegyezte meg az ellenzéki politikus.
Kiemelte: az önkormányzatok ismerik a helyben élőket és tudják, kinek van szüksége erre a támogatásra.
"Azt kérjük, ne használjuk el az erdőket idő előtt, ne csökkentsük az erdőterületet indokolatlan mértékben, ne tüzeljük el a jövőnket" - fogalmazott az LMP országos elnökségének tagja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni