Jelentős az érdeklődés az országos tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be szombaton közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
"Elutaznak" a tűzifák
A szeptember 19-én elindult programban 152 értékesítési pont szerepel, ezek nagy részében zökkenőmentes a vásárlók kiszolgálása. A lakossági igények Budapesten és környékén, illetve a Kisalföldön és az Alföldön a legnagyobbak, amelyek esetenként elérik vagy meg is haladják a helyi termelési kapacitást.
A hiány kezelése érdekében az erdőgazdaságok átütemezték a munkavégzést, és mindenütt a tűzifa termelését helyezték az előtérbe. Szeptember végétől pedig vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés. Így jut az első ütemben már 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe valamint az alföldi régiókba. agy István elmondta, jelenleg a MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, illetve plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe. Egyeztetések zajlanak továbbá a katasztrófavédelemmel, a büntetés végrehajtással, az erdészeti oktatási intézményekkel az erdőben 2-4 méteres hosszban termelt tűzifatelephelyen történő darabolására.
Az agrártárca szerint az állami erdőgazdasági cégcsoport kiemelt prioritásként kezeli, és folyamatosan teljesíti a lakosság megrendeléseit. Az igényeket országszerte 152 ponton személyesen lehet jelezni, de emellett telefonon, vagy e-mailben is várják az érdeklődéseket. A tapasztalatok alapján az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot. Tőlük türelmet kért Nagy István, a program célja ugyanis elsősorban az, hogy erre az évre biztosítsa a megfelelő mennyiséget. A miniszter szerint mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)