Magyarországon is vouchert kaphatnak azok a turisták, akiknek a befizetett útja a koronavírus miatt hiúsult meg. Ezt a megoldást már több európai országban bevezették azért, hogy elkerüljék az utazási irodák tömeges bedőlését.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint idén augusztus 31-ig, ha egy utazási iroda az érvényben lévő szerződést a koronavírusra hivatkozva mondja fel, vagy az utazás emiatt hiúsul meg, akkor a befizetett előleg vagy a teljes díj visszafizetése helyett utalványt bocsáthat ki.
- Az utalványt elfogadásáról az utazó 15 napon belül nyilatkozhat.
- Ha nem fogadja el, vagy nem nyilatkozik, akkor a befizetett előleg, vagy díj visszajár.
- Az utazót semmilyen hátrány nem érheti az utalvány kiállításából adódóan vagy annak felhasználása során.
- Ha az utazó mégsem használja fel az utalványt 2021. augusztus 31-ig, akkor az iroda a pénzt 14 napon belül köteles visszatéríteni.
- Az utalvány érvényessége meghosszabbítható.
- Az utalvány közeli hozzátartózó részére átruházható.
Az utalványos megoldásra azért van szükség, mert a koronavírus nagyon nehéz helyzetbe hozta az utazási irodákat szerte a világon. A veszélybe került utak árát jellemzően már továbbutalták, ha pedig minden pénzt vissza kellene adniuk, akkor a működésük ellehetetlenülhet. Magyarországon a Robinson Tours és az Aeolus Utazási Iroda a koronavírus miatt húzhatta le a rolót.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető