A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége a héten jelentette be, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek részben a rezsicsökkentés közzétételi szabályai miatt. A szövetség elnöke, Farkas Tamás az InfoRádióban elmondta, hogy a rezsicsökkentésből eredő megtakarítás közzétételi szabályai elavultak, az ingatlankezelők számára többletmunkát és többletköltséget jelentenek.
"Egy negyvenöt napos, havonkénti valamennyi közműszolgáltatással kapcsolatos rezsicsökkentési összegéről tájékoztatni kell a tagokat, tulajdonosokat. Ezek ma már okafogyottá, sőt néha értelmezhetetlenné is váltak. A kéményseprés ma ingyenes, de havonta ki kell függeszteni, hogy a kormány miatt nem kell fizetni kéményseprési díjat."
Kapcsolódó
Később Németh Szilárd, a Fidesz rezsiügyekben illetékes alelnöke az RTL Klub felvételén arról beszélt, hogy szükséges az eddigi eljárás. "Mindenkit meghallgatok, aki rezsiügyben eljön hozzám. Az összes érdekképviselettel folyamatosan tárgyalok, de abból nem engedhetünk, hogy a rezsiköltségek mindenki számára tiszták legyenek." A lakásszövetkezetek elnöke ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy az ésszerűtlen jogi helyzetekből fakadó kimutatási kötelezettség éves szinten már érezhető tételt jelent egy-egy családnak, amelyet ugyancsak megspórolhatnának - jelezte Farkas Tamás. "Azt számoljuk, hogy a lakásszövetkezeteknél lakásszámtól függően lakásonként éves szinten két- és hatezer forint közötti költségráfordítástól mentesülnének. A végösszeg és ezt az elnök is hangsúlyozta, nagyban függ az adott épület műszaki jellegétől.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?