Ez azért fura, mert az olasz ENI irányította kelet-magyarországi gáztársaság mára lényegében csak vezetéküzemeltetőjét tartotta meg. Tavaly ugyanis a lakossági szolgáltatást az állami Főgáznak, az üzleti ügyfelek gázellátását pedig a német RWE-EnBW-hátterű Elmű-ÉMÁSZ-nak adták át - írta a napilap.
A vezetéküzemeltetés veszteségére a könyvekben nem leltni érdemi magyarázatot. Ráadásul a csövek tarifáit a lakossági díjakhoz hasonlóan a kormány határozza meg és a Fidesz az ellátóhálózatokat állítólag a külföldiek ellen zajló rezsiharc ellenére se szeretné tönkretenni.
Kapcsolódó
A - lényegében mára kiüresedett - anyavállalat, a Tigáz vesztesége tavaly 1,6 milliárd forintról mintegy egymilliárdra csökkent. Osztalékot az ENI szokás szerint nem vont ki. A Tigázon belül a Főgáznak átadott lakossági (úgynevezett egyetemes) gázszolgáltatás eredménye viszont drámaian, mínusz 2,6 milliárdról plusz 5,4 milliárdra ugrott - írta a Népszava.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy