A hatósághoz tavaly augusztusban érkezett közérdekű bejelentés arról, hogy a párt által üzemeltetett honlaphoz köthető, személyes adatokat tartalmazó felhasználói adatbázis nyilvánosan elérhető az interneten. Az adatbázis tagok, támogatók és szimpatizánsok nevét, e-mail címét, felhasználói nevét és titkosított formában a belépéshez szükséges jelszavakat tartalmazta - írta az MTI.
Az adatbázis a hatóság szerint úgy kerülhetett nyilvánosságra, hogy egy ismeretlen támadó - aki erről blogbejegyzésben beszámolt - a párt honlapjának sérülékenységét kihasználva hozzáfért, és feltöltötte az internetre.
A hatóság a bírság kiszabásakor súlyosító körülményként rótta fel azt, hogy politikai véleményre vonatkozó különleges személyes adatokról volt szó, elavult titkosítási technológiát használt a párt, valamint azt is, hogy a DK bár tudomást szerzett az incidensről, nem tett bejelentést, és nem tájékoztatta róla a mintegy hatezer érintettet. Enyhítő körülménynek tekintették, hogy azonnali intézkedéseket tett a párt a kiváltó okok megszüntetésére.
A hatóság határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, de közigazgatási perben megtámadható.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket