Hajdu János jelenleg Moszkvában vesz részt a különleges szolgálatok, biztonsági szervek, rendészeti, rendvédelmi szervek vezetőinek XVII. konferenciáján. A rendezvényen Oroszország felhívást intézett a többi országhoz, hogy a terrorellenes harc érdekében csatlakozzanak az adatbankhoz - mondta.
A TEK főigazgatója szerint a TEK 2010-es megalakulása óta részt vesz az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rendezvényén. A keddtől csütörtökig tartó konferencián 86 ország 125 delegáltja tárgyalja meg a terrorellenes témákat. A rendezvényt Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója nyitotta meg, s mások mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólalt.
Kapcsolódó
Hajdu János kiemelte: a konferencián nem csak a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel foglalkoztak, hanem ismét szóba került az al-Kaida is. Mindkét szervezet meggyengült, de összefonódásuk esélye megnőtt. Az is elhangzott, hogy a terrorszervezetek toborzótevékenységét nagyon erősen érezni, nyíltan zajlik a gyermekek toborzása is. Mindezt próbálják a nagy szolgálatok katonai és hírszerzési erővel akadályozni - közölte a főigazgató.
Téma volt a visszatérő harcosok problémája is: akik vagy saját országukba vagy egy harmadik országba visszatérnek, s ott követhetnek, vagy már követtek is el terrorcselekményt. Ennek kapcsán is nagy szerepe lenne a közös adatbázisnak, hogy lássák más országok visszatérő harcosait is, fel tudják őket deríteni, s a határokon megállítani - hangsúlyozta Hajdu János.
Tárgyaltak továbbá a vegyi fegyverek és a bakteriológiai fegyverek szerepéről is, amelyek nagy veszélyt jelenthetnek, ha a terroristák kezébe kerülnek.
Mindemellett kiemelt téma volt a drónok elhárítása is. Ugyanis - mint Hajdu János hangsúlyozta - manapság már nemcsak a rendvédelmi szervek és elhárító szervek, hanem a terrorszervezetek is rendelkeznek drónképességgel. Az ez elleni harcban Hajdu János szerint inkább azoknak az országoknak lesz nagy szerepük, akik több anyagi forrással rendelkeznek.
Szó volt továbbá a kibertér veszélyeiről is. Ugyanis a terrorszervezetek is jó informatikai, hackertudással rendelkeznek - emelte ki Hajdu János megjegyezve: úgy véli e téren is inkább a nagyobb anyagi forrással rendelkező országok járnak majd élen a védekezésben.
Hajdu János elmondta oroszországi tartózkodása során a konferencia mellett több bilaterális tanácskozást is folytat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?