Kurucz Éva családi okokkal indokolta lemondását, amelyet Orbán Viktor elfogadott.
A miniszterelnök 2014 májusában kérte fel a több mint 10 éves televíziós tapasztalattal rendelkező szerkesztő-műsorvezetőt a kormányszóvivői feladat ellátására.
"Nagy megtiszteltetésnek és egyben szolgálatnak tekintettem a kormányszóvivői feladatomat. Bízom benne, hogy az elmúlt nyolc hónapban tudtam segíteni Miniszterelnök úr és a Magyar Kormány munkáját. A továbbiakban két gyermekemmel szeretnék több időt tölteni, és elsősorban édesanyaként helytállni." - olvasható Kurucz Éva nyilatkozata a közleményben.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket