A politikus pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán, valamint a MÁV országos elektronikusjegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. projektje. A BKK projektje befejeződik, méghozzá belátható időn belül - mondta Tarlós István az Echo TV-ben.
Szavai szerint fővárost nem érte pénzügyi veszteség. A projekt hét fázisból állt, ebből négy már befejeződött 2018 nyarára. Csak azok a kifizetések történtek meg, amelyek mögött teljesítések vannak - tehát az eszközök túlnyomó részét leszállították, ezek rendelkezésre állnak, csak nincsenek beszerelve.
Kapcsolódó
A fővárosi önkormányzat kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és ez érvényben van. Ettől függetlenül a BKK önállóan kötött egy másik, kivitelezői szerződést egy német céggel. Ezt mondta fel a cég igazgatósága november 21-én.
A politikus szerint ha nem mondják fel a kivitelezői szerződést, akkor veszélybe került volna a finanszírozási szerződés. Az EBRD besokallt a szállítónak a magatartásától, már-már a finanszírozási szerződés felbontásán gondolkodott - mondta a főpolgármester.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain