A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a már korábban is közölteket válaszolta lapunk kérdésére, vagyis a fővárosi közgyűlés döntése alapján az eddig kivont 43 jármű mellett 111 darab 35 és 40 éves metrókocsi rendkívüli felülvizsgálatára kerül sor − további üzemeltetés mellett. A járművek továbbüzemeltetéséről szóló döntést a felülvizsgálat eredményének ismeretében lehet meghozni.
Arra a kérdésünkre, hogy ha valóban ki kell vonni a forgalomból a metrókocsikat, mennyi idő alatt pótolhatók, a BKK azt válaszolta: "ebben a kérdésben egyelőre nem tudunk információkkal szolgálni. Ameddig érdemi változás nem történik a metrókocsi-darabszámban, addig a jelenlegi helyzet marad érvényben". Azt viszont jelezték: előadódhat olyan helyzet, hogy a kivont kocsiknak egy ideig nem lesz utánpótlásuk.
A BKK közölte: a fővárosi közgyűlés döntésének megfelelően a BKV-nál egy úgynevezett utolérési program készül, amely vizsgálja a járműkivonás következtében előállt helyzet megoldásának lehetőségeit. Cél a minden szempontból (megvalósításhoz szükséges idő, költséghatékonyság ) optimális megoldás meghatározása. A megoldási lehetőségek között új vagy használt járművek beszerzésének lehetőségét is vizsgálják.
Tarlós István főpolgármester egyik televíziós nyilatkozatában is erről beszélt, szerinte "elképzelhető az a megoldás, hogy a csehektől vagy az oroszoktól veszünk használt, de még használható" metrókocsikat. Ennek részleteit firtató kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ sem a BKK-tól, sem a főpolgármesteri hivataltól. Így nem sikerült megtudni, hogy van-e egyáltalán ezeken a piacokon a magyar igényeknek megfelelő "szabad" szerelvény, továbbá azt, milyen az állapotuk, életkoruk, milyen gyártmányúak, s kezdeményeztek-e már tárgyalást a megvásárlásukról. A BKK azt viszont elmondta, hogy az őszi iskolai tanítási időszakban a néhány hete érvényben levő menetrenddel biztosítható a forgalomlebonyolítás − amennyiben a jelenlegi szerelvényszám még akkor is rendelkezésre áll.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek