"Minden kornak megvannak a maga kihívásai. Ezekre akkor születnek jó válaszok, ha nem érjük be annyival, hogy egyszerűen követjük a dolgok logikáját" - tette hozzá.
A valóság magunkhoz hajlítása ma már Magyarországon is bevett gondolat. "A magyarok ma már elhiszik magukról, hogy többre képesek annál, minthogy ügyesen lavírozzanak és alkalmazkodjanak. Magyarország ma már nem csak mer gondolkodni, de időnként már mer magyarul is gondolkodni," - olvasható a portálon.
Az Index.hu tudósítás szerint Orbán azt is mondta, hogy a magyar politika vezetőinek meg kell érteniük, hogy aki helyt akar állni a küzdelemben, annak meg tanulnia ezt a digitális világot, "hódítói és nyertesei szeretnénk lenni ennek a világnak". Az az ország, ami ebből kimarad, az hosszú időre lemaradhat. Ezért hozták létre Palkovics László innovációs minisztériumát is, hogy le ne maradjunk a jövőről.
A telekommunikáció európai úttörői között a kezdetek óta ott voltak a svédek mellett a magyarok is. Puskás Tivadarnak köszönhetően Magyarország gyorsan a távközlés élvonalába került. Ez az Ericsson alapítójának, a svéd telekommunikáció atyjának, Lars Magnus Ericssonnak is feltűnt, 1911-ben az első külföldi beruházó Magyarországon ebben a szektorban az Ericsson volt - idézte Orbán szavait az MTI. A magyaroknak ez történelmi pillanat volt, több mint 100 éve stratégiai szövetséget kötöttek a svédekkel, akkor talán egy lépéssel a világ előtt járva. Ugyanilyen lépéselőnyt szeretnének kialakítani most, amikor forradalmi átalakuláson megy keresztül az egész világ, és a telekommunikációs szektor.
A rendszerváltozáskor az Ericsson nem összeszerelő üzemet, alkatrészgyárat hozott létre Magyarországon, hanem azonnal szoftverfejlesztő-központot alapított. Villámgyorsan felismerték, hogy a magyar szellem igazi európai minőséget képvisel, már 1992-ben a BME-vel laboratóriumot létesítettek a nagysebességű hálózatok kutatására. Az Ericsson korábbi elnökének válasza szerint az Ericsson oda költözik, ahol a tudás lakik - Magyarország mindig is a tudás otthona volt - fogalmazott a politikus.
A kép forrása: AFP.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutálisan kilőtt az arany ára