A két újabb megszorító csomag nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar kormány feladta a gazdasági növekedéssel kapcsolatos törekvéseit, a vállalkozások pedig arra lehettek figyelmesek, mennyire maguk maradtak - jelentette ki Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára. Szerinte ezért most a túlélés érdekében különösen fontos a vállalkozások összefogása, amihez jó lehetőségeket kínál az érdekképviselet által alapított VOSZ-BESZ Zrt. közvetítésével létrejövő beszerzési közösség. A cég májusi indulása óta már több mint 44 ezer vállalkozás regisztrált nálunk, és eddig 2400 vállalkozás vette igénybe a szolgáltatásunkat és több mint 4 ezer ügyletet realizáltak, aminek eredményeképp nagyjából 700 millió forintot spórolhattak - mondta Szűcs Péter, a VOSZ-BESZ Zrt. vezérigazgatója.
A társaság a Service Expo kiállításon aláírt újabb együttműködési megállapodásokkal - a Gránit Bank Zrt., a Signal Biztosító Zrt. és a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. részvételével - a gázvásárlás, a banki és biztosítási szolgáltatás terén kínál újabb, eddig csak a nagyvállalatok számára elérhető kedvezményeket, és egyedi igényekre szabott szolgáltatásokat a kis- és középvállalkozásoknak. A Gránit bank a díjmentes számlanyitás és vezetés mellett kedvezményes utalási díjakat, kártyadíjjal és hitelbírálattal kapcsolatos engedményeket ad a VOSZ-BESZ tagoknak. Október végéig eldöntjük, hogy a tranzakciós adót hogyan kezeljük - mondta Hegedűs Éva. A Signal a személy és vagyonbiztosítási díjakból ad engedményeket, míg az GDF Suez egyedi igényekre szabott és átlátható árképzésű szerződéseket kínál a VOSZ-BESZ tagoknak.
Az eddigi tapasztalatok alapján jó esélyünk van arra, hogy 2013 végégig mintegy 35 ezer vállalkozás nagyjából 60 ezer vásárlást bonyolítson a közvetítésünkkel, ami éves szinten összesen akár 38 milliárd forintnyi megtakarítást jelenthet - mondta a vezérigazgató. Mint mondta, jövő év elején várhatóan újabb szolgáltatásokkal és beszállítókkal bővül a hálózat. Több globális gyártóval is tárgyalnak kedvezményes hardver- és szoftver-, valamint mezőgazdasági inputanyag (műtrágya, vetőmag, esetleg gázolaj) beszerzési lehetőségekről, számos kiskereskedelmi és barkácsáruház lánccal pedig rendszeres árkedvezményekről, alkalmanként pedig szezonálisan akciós árubeszerzési lehetőségekről. Bízunk benne, hogy jövőre tovább oldja a kormány az uniós forrásokhoz való hozzáférés szigorát, ezért pályázatírói és projektmenedzsment szolgáltatásokkal is támogatnánk a vállalkozásokat - tette hozzá Szűcs Péter.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?